2011. december 31., szombat

Újévi majonézes lencsesaláta

Hozzávalók:

  • 30 dkg lencse
  • 1 kisk. só
  • 1-2 babérlevél
  • 1 kisebb fej lila hagyma
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 6 evőkanál majonéz
  • 6 evőkanál tejföl
  • 1 kisk. mustár
  • néhány csepp citromlé
  • 2 főtt tojás
Elkészítés:

A lencsét, átválogatás után néhány órára vízbe áztatjuk. Leszűrjük majd annyi vizet öntünk rá hogy bőven ellepje, megsózzuk. Beletesszük a babárlevelet és a megtisztított kis fej egész vöröshagymát. Forrás után kis lángon puhára főzzük. Leöntjük a levét, kivesszük belőle a babérlevelet és a hagymát, majd lehűtjük. A lila hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és a majonézzel elkevert tejfölhöz adjuk. Mustárral és citromlével ízesítjük( én szoktam hozzá tenni 2 kisk. porcukrot is). A lencsét jól lecsöpögtetjük, majd a mártáshoz adjuk. A tetejére tehetünk a 2 főtt tojásból karikákat egy kevés piros arannyal.

Jó étvágyat hozzá, és Boldog Új Évet kívánok! 

2011. december 30., péntek

Mézeskalács

Hozzávalók
  • 25 dkg kissé meglangyosított méz
  • 50 dkg finomliszt
  • 15 dkg kristálycukor
  • Mézeskalács fűszer ízlés szerint
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál tej
  • 3 tojás sárgája
  • 1 tojás
  • 5 dkg olvasztott margarin
Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, 1 éjszakát pihentetjük hideg helyen. Felhasználáskor jól átgyúrjuk, 4 mm vastagra nyújtjuk. Formákkal kiszúrjuk és 180 fokos sütőben sütjük.
Ha kihűlt akkor díszítjük 2db tojás fehérje és 20 dkg porcukor habos keverékével.

Franciasaláta, tormakrémes sonkatekerrcsel

Hozzávalók a salátához:

  • 1/2 kg fagyasztott franciasaláta zöldségkeverék
  • 1 nagyobb pohár tejföl
  • majonéz
  • 1 teáskanál mustár
  • 1 evőkanál porcukor
  • pár csepp citromlé
Hozzávalók a sonkához:
  • 20 dkg szeletelt gép sonka
  • 10 dkg ecetes torma
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 2dl tej
  • 1 mk só
  • 1 tk kristálycukor
Elkészítés:

 A zöldség keveréket sós, vegetás vízben puhára főzzük. Közben a tejfölt, a majonézt, a mustárt, a porcukrot és a citromlevet összekeverjük.(ízlés szerint adunk hozzá azt ami hiányzik szerintünk) Ha megfőtt a zöldség akkor összekeverjük a kapott öntetünkkel. Ezek után elkészítjük a sonkatekercset. 5dkg vajjal és 5 dkg liszttel világos rántást készítünk majd hozzáadjuk a forró tejet és a sót, addig forraljuk amíg besűrűsödik(tehetünk bele egy kis reszelt sajtot) megvárjuk amíg kihűl. Ha kihűlt a maradék vajat habosra kikeverjük, hozzáadjuk a kihűlt rántást a tormát és a kristálycukrot. Betöltjük vele a sonkát és a franciasaláta tetejére tesszük.

Jó étvágyat hozza!

2011. december 24., szombat

Hókifli

Hozzávalók a tésztához:

  • 1 bögre zsír
  • 1 bögre tejföl
  • 10 dkg porcukor
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 csipet só
  • 1db tojás
Egyéb hozzávalók:
  • 1 doboz sütésálló lekvár
  • porcukor+vaníliás cukor keveréke
Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk úgy, hogy egy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. 1 órát állni hagyjuk. Ezután egy nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és a közepébe lekvárt teszünk, majd kifli formára formázzuk. 180 fokon fehéredésig sütjük, (az alja piruljon meg). Még melegen a vaníliás porcukorba hempergetjük.

Jó étvágyat Hozzá!